Loading Events

« All Events

  • This event has passed.

Így Szerettek Ők

Sunday, August 7, 2022 @ 1:00 pm

Mindenkit szeretettel várunk a Jászai Mari színház “Így szerettek ők” cimű előadására, ahol Ady Endre és József Attila életébe nyerhetünk betekintést.

Dióhéjban az előadásról… 

Az Így szerettek ők felolvasószínházi sorozat alapjául Nyáry Krisztián fiatal író, irodalomtörténész országos sikerű könyve szolgált, mely a legismertebb magyar írók és költők szerelmi életét, szokatlan életvitelét, tragikus és komikus érzelmi epizódjait dolgozta fel és ismertette meg olvasóival.  

Ady Endre

Az előadás Ady Endréről szóló részében, Ady Endre és Csinszka történetét ismerhetjük meg.

Csinszka több volt holmi ambiciózus lánynál, aki költőfeleség szeretett volna lenni. Ő Ady Endre múzsája lett, aki megszelídítette, szerette, ápolta, s ameddig csak tudta, életben tartotta férjét.

Szép nem volt éppen, de rendkívül nagy, világító-kék, kerek szeme, kicsi vékony, ideges alakja megfelelt a dekadens korszak izlésének. Fegyelmezetlen volt, „bohém” emellett megmaradt örök „dzsentri bakfisnak a svájci nevelőintézetben”, már özvegy korábban s később, új házasságában is. Leveleket, dilettáns verseket írogató, merész modorú, kokottokkal barátkozó, éjszakákat végig ivó és cigarettázó földesuri kisasszonynak.

József Attila

Az előadás József Attiláról szóló részében, József Attila és Vágó Márta történetét ismerheti meg a közönség.

A 23 éves József Attila 1928 elején ismerte meg a 25 éves Vágó Mártát, a jómódú szabadgondolkodó közgazdász, Vágó József lányát. A szellemi kapcsolatból nagyon hamar szerelmi kötődés lett. Amikor a lap felolvasóestjén József Attila nem olvashatta fel Thomast Mannt üdvözlő versét, kétségbeesésében dührohamot kapott, a belügyminisztériumot akarta felhívni. Mann ezt látva Mártához lépett és azt mondta: „Vigyáznia kell rá, de nem szabad hozzámennie! Orvosi kezelésre van szüksége”. Nem is ment hozzá. Szerette Attilát, de nem tudott vele élni. A költő halála után 7 évvel írta meg szerelmük történetét, de csak élete végén, 1977-ben engedte kiadni a hozzá írt levelekkel együtt.

Hungarian American Athletic Club

View Organizer Website

Hungarian American Athletic Club

233 Somerset St
New Brunswick, New Jersey 08901
+ Google Map