Néptánc

A Magyar Amerikai Atléta Klub Néptánc Csoport 1992-ben alakult, Sárközi Mária vezetésével. Az utóbbi években Mákvirág néven is szerepelnek.

Célunk a magyar népi kultúra megőrzése az új generációk számára, néptánc és népzene tanítása által. Programunk minden évben egy új tájegységre összpontosít, és a tánctanárok évente új táncrendet állítanak össze és tanítanak be. Előadásainkon, lehetőség szerint élő zenét biztosítunk a helyi zenészek köréből.

Különböző korú gyermekeknek tanítunk magyar néptáncot és népdalokat. Szívesen látjuk azokat a gyerekeket is, akik még nem beszélnek jól magyarul. Népdalokkal és mondókákkal segítjük mi is minden gyerek magyar nyelv ismeretének fejlődését.

Saját tapasztalataink alapján tudjuk, hogy miért és mennyire fontos az itt élő gyermekeknek magyar örökségük megismerése. Segítjük őket megérteni, megtanulni, értékelni és terjeszteni a tánc, zene és viselet bemutatásával .

Az évek során egyre több gyerek csatlakozott a tánccsoportunkhoz. Koruk és ismereteik szerint három csoportban táncolnak, és fejlődésük alapján haladnak tovább. A csoportokat több éves néptánc oktatással és előadói tapasztalattal rendelkező tanárok vezetik. A rendszeres táncpróbákon a gyerekek folyamatosan tanulnak új táncokat és sikeresen szerepelnek nyilvános előadásokon. Évente legalább öt alkalommal vesznek részt a helyi magyar közösség rendezvényein valamint amerikai kulturális eseményeken.

Tevékenységünk támogatói a Magyar Amerikai Atlétikai Klub és a Middlesex County Office of Arts & History*.

Minden magyar néptáncot tanulni vágyó gyereket szeretettel várunk csoportunkba. Ha valaki csatlakozni szeretne hozzánk vagy meg szeretne hívni bennünket szerepelni, drótpostán kapcsolatba léphet velünk: HAACtanc@gmail.com

CsoportPróbák
Kis csoportszombaton du. 1:15 – 2:30
Középső csoport szombaton du. 1:15 – 3:00
Nagy csoportszombaton du. 1:15 – 3:00
Ifjúsági (Ifi) csoportszombaton de. 11:00 – 1:00

Szeptembertől kezdve, minden évben nagy izgalommal készülünk a Magyar Napi fellépésünkre. A Magyar Napon mutatjuk be a közösségnek, amit egész évben tanultunk. Várunk mindenkit szeretettel június első szombatján New Bruswick-ra.

*A program támogatói:

Board of County Commissioners

Middlesex County

Kattints ide (https://www.youtube.com/watch?v=-7f_DsYSScM&list=PLr-h6FbYvPrY_l579mrfl03KyCVMOh1Z1&index=1) ha látni szeretnéd a csoportunkat. A képernyő jobb oldalán választhatsz a videók között.

Kövess a Facebook oldalunkon: https://www.facebook.com/groups/302387570210745